Debrecen vilag varos

Debreceni Templom

 

 

A nagytemplom helyén már a középkorban is templom állt, de az leégett. Helyébe gótikus stílusú csarnoktemplom, az András-templom épült 1297 és 1311 között, alapterülete kb. 16×43 méter volt; négy főoltárával sejteti, hogy a Tiszántúl legnagyobb temploma lehetett. Ez a templom 1564-ben leégett.

A templom megfeketedett falai 62 éven át álltak pusztán, újjáépítésüket Bethlen Gábor vezetésével indította el a már protestáns város 1626-ban. Rákóczi György támogatásával az építkezés 1628-ban befejeződött. 1628. november 26-án a debreceniek az új András-templomban gyűltek össze. A templom arculatát alaposan megváltoztatták. Téglapillérekkel alátámasztott gerendás famennyezetet kapott, tornyát széles kőpárkány díszítette. A cserepes sisakkal fedett favázas tornya tetején Rákóczi György költségére készített aranyos gomb fénylett, ott mutatta az idő múlását a Rákóczi adományozta óramű is. A templomot körülvevő cinterem sarkában, 1642-ben építették fel a vakolatlan téglás Verestornyot, amelyben elhelyezték azt az 56 mázsás harangot, melyet időközben fejedelemmé választott I. Rákóczi György öntetett, a harmincéves háborúban zsákmányolt ágyúkból, a németprónai születésű Johan Regner gyulafehérvári harangöntő műhelyében 1636-ban, és Debrecennek ajándékozta.

1707-ben, a Rákóczi-szabadságharc alatt a császári csapatok súlyosan megrongálták a templomot. 1802. június 11-én a város tűzvészeinek egyik legnagyobbika, mely a város egyharmadát elhamvasztotta, elérte a templomot is. A harang a tartóállványokon lesüllyedt a torony aljára. A hőségtől áttüzesedett harangot menteni akarták és vízzel locsolták, amitől megrepedt. 1873-ban újraöntötték, de kireszelték belőle Rákóczi jelmondatát – „Non est currentis, neque volentis, sed miserentis Dei.” (Nem azé, aki fut, sem nem azé, aki akarja, hanem a könyörülő Istené), és elhelyezték a kollégium oratóriumában.